+36 30/308-3075 kempingnadas@gmail.com
 
FŐOLDAL PROGRAMOK ÁRAK GALÉRIA KAPCSOLAT


Nádas kemping & Ifjúsági tábor

A Nádas kemping és Ifjúsági Tábor Nógrád megyében, a Börzsöny és a Cserhát vonulatai között, Budapesttől mindössze 65 km-re található. A település fő vonzereje, a gyönyörű környezetben levő erdővel övezett természetes tavában rejlik. A „tengerszemnek” is nevezett tavat, szépen kiépített, éjszaka kivilágított sétány veszi körül, amelyre a kempingnek is van közvetlen kijárata. A bánki-tó a nyári fürdőzés mellett a horgászatra, csónakázásra is alkalmas. Nyaranta a bánki-tó vízi színpadán (a kempingtől 200 méterre) kerülnek megrendezésre a Bánki Nyár programsorozat műsorai. A kemping, a Tó- Strand bejáratától kb. 80 méterre található.

Család-barát kempingünkbe szeretettel várjuk pihenni, kikapcsolódni és szórakozni vágyó vendégeinket. A kemping területe parkosított, nagyméretű fák által biztosított árnyékos területek lehetőséget adnak igény szerint sátorozásra és lakókocsi elhelyezésére.

Vendégeink rendelkezésére áll három bungaló, melyek négy, illetve nyolc személy befogadására alkalmasak, a teljes befogadóképesség 30 fő.

A bungalók közelében álló turistaház egyszerre 22 fő részére biztosít, kényelmes komfortos szállást. A turistaház 2 db hatágyas,1db hétágyas és 1db háromágyas szobával (emeletes ágyak), 3 db különálló fürdőszobával, valamint konyhapulttal, konyhai felszereléssel van ellátva.

A kempingben közös vizesblokk, áramvételi lehetőség, autóbeállás, kialakított bográcsozó-grillezõ helyek, állnak a vendégek rendelkezésére.

A szállás kiválóan alkalmas osztálykirándulás, edzőtábor céljára is. Nagyobb létszámú, vagy gyerek csoportok esetén kérje egyedi ajánlatunkat, a kapcsolat menüpontban található elérhetőségek egyikén!

Kempingünk ingyenes WIFI lehetőséggel szolgál.

Autóval érkezők Budapest irányából a 2/a autóúton (50perc) és a 2-es sz. főúton (70perc) közelíthető meg. Autóbusszal érkezőknek, Budapestről az Újpest Városkapu autóbusz állomásról a balassagyarmati, valamint salgótarjáni autóbuszbuszokon, rétsági átszállással 90-120 perc alatt lehet Bánkra érni.

2653 Bánk, Petőfi út 85.

47°55'20.4"N 19°10'53.3"E

Tel.: +36 30/308-3075

kempingnadas@gmail.com

Nádas Kemping & Ifjúsági Tábor © 2019 - Minden jog fenntartva.
Kövess minket